top of page

TAVASZI ÉTKEZÉS - a kínai orvoslás szerint

A tavasz a kikelet ideje.

Minden serkenni, növekedni kezd.


Lassan elkezd melegedni az időjárás, de tavasz elején még gyakran érezni a téli hideget is.


Ezért a szervezetünknek arra van szüksége, hogy

- aktívabbak legyünk

- védekezzünk a maradék téli hideg ellen


Ehhez mit együnk?

- több csípőset, mert az serkenti a mozgást

- kevesebb savanyút, mert az összehúz

- kicsit több édeset, mert az enyhíti a feszültséget, ami a téli nyugalomból a tavaszi mozgásba való átmenetkor keletkezik

- kevesebb nyerset és hideget, mert gátolja a melegítő funkciókat


Alapszabály az étrendi változtatásoknál, hogy ne szélsőségesen csináljuk!

Nem arról van szó, hogy nagyon csípős, fűszeres ételeket kell enni. És nem is arról, hogy sok édességet. És a savanyút sem kell úgy kerülni, mint a mérget. Csak van, amiből kicsit többet, van, amiből kicsit kevesebbet érdemes fogyasztani.


Milyen csípős ételeket együnk?

Hagyma, újhagyma, póréhagyma, fokhagyma, medvehagyma, sonkahagyma, zeller.

Milyen édes ételeket együnk?

Édesburgonya, sütőtök, jamsz, jujuba – mind gyógynövény és étel is egyben.



Néhány egyszerűen elkészíthető tavaszi étel:

Az alábbiakban három zöldséges ételt és egy desszertként is fogyasztható kását mutatunk be. A zöldséges ételek bármilyen hús mellé jók köretnek. Önmagukban is fogyaszthatók rizzsel és mondjuk egy tükörtojással kiegészítve. Vagy mind a három együtt. Tulajdonképpen bármilyen étrendhez hozzáilleszthetők.



Karfiol és brokkoli fokhagymásan

- A karfiolt és a brokkolit kisebb “virágocskákra” tördeljük. (Ha még színesebb ételt akarunk, vékony répaszeleteket is vághatunk hozzá.)

- A zöldségeket pár percre forrásban lévő vízbe tesszük, majd leszűrjük. (Nem kell puhára főzni.)

-Felhevítünk egy serpenyőt, kevés (pár ek.) olajat teszünk bele, félrehúzzuk és apróra vágott fokhagymát teszünk bele, kevergetve, hogy kijöjjön a fokhagymaillat és az olaj átvegye a fokhagymaízt.

- A serpenyőbe tesszük a zöldségeket, visszatesszük nagy lángra a serpenyőt és jól megforgatjuk a zöldségeket a fokhagymás olajban. Egy-két percig sütjük így. Végül sózzuk, borsozzuk. (Akkor jó ha a zöldségek roppanósan átpárolódtak és se nem nyersek se nem túl puhák.)


Salátalevelek fokhagymásan

- Salátát (tetszőleges fajtát, lehet fejes-, jég- római-, tépő- stb) levelekre szedünk, megmosunk. (De bármilyen leveles zöldség használható.)

-Felhevítünk egy serpenyőt, kevés (pár ek.) olajat teszünk bele, félrehúzzuk és apróra vágott fokhagymát teszünk bele, kevergetve, hogy kijöjjön a fokhagymaillat és az olaj átvegye a fokhagymaízt

- A serpenyőbe tesszük a salátát és nagy lángon negyed-fél percig megforgatjuk a foghagymás olajban. Nem kell megfonnyasztani, csak épp hogy átmelegedjenek a levelek. (Ha salátánál vastagabb zöldséget használunk, akkor több idő kell neki a serpenyőben; de ekkor sem kell szétfőzni. Ha valamilyen kelt használunk, pl. kínai- vagy bordás-, akkor külön kell választani a ropogósabb részt a leveles résztől és a leveles részt csak a legvégén beletenni.)


Üvegtészta spenótlevelekkel

- Üvegtésztát forró vízben áztatva felpuhítunk. (Aki nem tud üvegtésztát keríteni, bármilyen tésztát használhat, amit szeret, csak úgy főzze ki, hogy 1-2 perccel készrefőzés előtt kiveszi a főzővízből, mert fog még hőt kapni a serpenyőben.)

- Spenótleveleket (8-10 nagy levél) 4-5cm széles darabokra vágunk (ha bébispenót akkor vágni sem kell, de jobb ide a nagy levelű), újhagymát karikákra.

- Két tojást elkeverünk, sózzuk-borsozzuk, rántottát sütünk, majd félretesszük, fakanállal falatnyi darabokra szedjük szét.

- A serpenyőt felhevítjük, kevés olajat teszünk bele, az újhagymát és a spenótot belerakjuk, kevergetjük amíg a spenót el nem kezd kissé fonnyadni, ekkor belekeverjük a tésztát, majd a legvégén a rántotta darabokat. Sóval, borssal és bármi mással ízesíthető. Ha nagyon ázsiai ízeket akarunk akkor a spenóttal együtt világos szójaszósz, majd a legvégén szezámolaj is mehet bele.


Jamszos rízskása

- 50g rízst megmosunk és feltesszük jamsz-szeletekkel főni (60g ha szárított, a duplája ha friss; ha friss, akkor előbb meg kell hámozni és fel kell szeletelni) sok vízben. Miután felforrt, kis lángra vesszük.

- 1-1,5 órán át szétfőzzük kis lángon, hogy híg kását kapjunk.

- Ízlés szerint lehet mézzel, aszalt gyümölcsökkel ízesíteni. Reggelinek, édességnek is nagyon jó.

- Ha valaki nem ismer kínai élelmiszerboltot, vagy ha épp nincs jamsz-szezon, akkor nálunk szárított jamsz kapható! Érdeklődni emailen vagy telefonon.


bottom of page