Az alvás jelentősége – a kínai orvoslás szerint

Az alvás kiemelten fontos.

Az elegendő és jó alvás a szervezet rendes működésének egyik legfontosabb alapfeltétele.


Mi a jó alvás alapja?


A rendszeresség

Ne össze-vissza aludjunk, hol többet hol kevesebbet, hol későn, hol korán feküdve.

A rendszertelenséghez való alkalmazkodást sok erőt emészt fel.


Igazodjunk az évszakokhoz

Szun Szömiao (Sun Simiao), a nagy 7. századi taoista bölcs orvos szerint “aki jól ért az élet ápolásához az a lefekvést és a felkelést a négy évszak változásaihoz igazítja”. Évszakonként eltérő hosszúságúak a nappalok és az éjszakák, ezért télen viszonylag többet kell aludni, nyáron pedig viszonylag kevesebbet.

Minden évszakhoz megvan a megfelelő ajánlás a Sárga Császár belső könyvében: télen korán feküdni, későn kelni; tavasszal korán kelni, korán feküdni; nyáron korán kelni, későn feküdni; ősszel korán kelni korán feküdni.

A mérték: egyensúly az aktivitás és a pihenés között.

A szervezetnek aktivitásra és pihenésre egyaránt szüksége van.

Az aktivitás mind a fizikai, mind a szellemi aktivitásra kiterjed. A szellemi aktivitásba beletartozik az állandó agyalás rágódás is, sőt a modern informatikai eszközök túlzott használatából adódó állandó szellemi inger is. A szervezetnek kell az aktivitás, fizikai-szellemi egyaránt, de ugyanúgy kell nyugalom és a kikapcsolás is.


Mit tegyünk a jó alvásért:

  • Kell egy átmeneti időszak a nappali aktivitás és az alvás között. Ezért a lefekvés előtti órákban ne foglalkozzunk munka ügyekkel, megoldandó feladatokkal vagy hírekkel. Inkább olvassunk, hallgassunk zenét, beszélgessünk, játszunk, sétáljunk stb.

  • Nappal legyen elegendő testmozgás. Aki egész nap ülőmunkát végez, különösen fontos, hogy késő délután legalább egy fél órát sétáljon. Ha nappal nem elégítettük ki szervezetünk mozgásigényét, akkor este nem biztos, hogy könnyen el tudunk aludni.

  • Ne együk tele magunkat lefekvés előtt. Szun Szömiao szerint a nap legnagyobb tilalma: este ne együk tele magunkat. A magyar mondást idézve: este úgy együnk mint egy koldus.

  • Aki úgy érzi hogy életében nem megfelelő az aktivitás és a pihenés aránya az ne hirtelen, átmenet nélkül változtasson rajta, hanem fokozatosan. Aki nehezen fekszik le korán, az fokozatosan keljen korábban, késő délután vagy kora este sétáljon, mozogjon egy kicsit – és szép lassan egyre korábban le tud majd feküdni.


A jó minőségű és megfelelő mennyiségű alvás hatásai:

  • csökken a fáradtság, fáradékonyság

  • javul a szellemi teljesítmény

  • erősödik a szervezet ellenálló képessége

  • kiegyensúlyozottabb lesz a lelkiállapot

  • szebb lesz a bőr


Mozogjunk minden nap és aludjunk jól!


Legújabb blogbejegyzések