top of page

Mi a moxibuszció?

A moxibuszció olyan, mint az akupunktúra – csak tűszúrás helyett hőingert alkalmaz. Az akupunktúrában használt ingerpontok fölé egy égő füstölőpálcát tartunk, ami kellemes, szétáradó melegségérzettel jár.


A moxibuszció annyira szerves része az akupunktúrának, hogy a kínai „akupunktúra” szóban is megtalálható. A kínai „zhen jiu” (ejtsd: dzsen-dzsjú) szóban a „zhen” tűszúrást, míg a „jiu” melegítést jelent. A történelem érdekessége, hogy sok kínai találmányhoz hasonlóan ez is Japán közvetítéssel kapta európai nevét: a japán és a latin „égetés” szavak egybegyúrásával jött létre a „moxibuszció” kifejezés.


A moxibuszció (vagy rövidebben moxázás) alapanyaga egy ürömféle, az artemisia argyi, avagy moxaüröm. Ez az egyébként belsőleg is fogyasztható gyógynövény azért különösen alkalmas e feladatra, mert jól kiszárítva lassan és egyenletes hővel ég.

moxapalca.JPG

Napjainkban a moxázás legelterjedtebb formája a moxapálca, melyet úgy használunk, hogy a meggyújtott, parázsló végét egy-két centivel a kezelt terület fölé tartjuk, körkörösen mozgatjuk, s amikor a páciens már túl forrónak érzi, egy kicsit távolabb emeljük, majd kis szünet után újra közelebb visszük, öt-tíz percig ismételve.


A moxa tűszúrással együtt is alkalmazható. Ilyenkor a már beszúrt tűk körül mozgatjuk a moxapálcát, a bőrfelszínt és a tűt egyaránt hevítve. A tű nagyon kismértékben, csak egy-két tizedfokkal melegszik fel.


A moxázás főleg hideg, görcsös fájdalmaknál képes jelentősen felerősíteni az akupunktúra hatását. Egyes ízületi fájdalmaknál, emésztőszervi bántalmakban vagy menstruációs görcsök esetén óriási lehet a különbség a „sima” és a moxibuszcióval kiegészített akupunktúra között!


sunsimiao.jpg

A moxibuszció egy igen egyszerű és biztonságos eljárás, ezért Kínában otthoni, egészségmegőrző módszernek is szokták használni. Már a 7. századi nagy orvos, Sun Simiao is ajánlotta a „zu san li” akupont rendszeres moxázását Kína különféle szubtrópusi „nyavalyákkal” fenyegető déli vidékeire való utazás esetén. Ehhez a ponthoz egyébként immunerősítő hatást társít a modern kutatás, úgyhogy helyénvaló lehet a történelmi tapasztalat.


Ha moxázni szeretnénk a „zu san li” pontot, akkor könnyen megtalálhatjuk: a lábszáron van, a sípcsont élétől enyhén kifelé. Tegyük a tenyerünket összezárt, vízszintesen tartott ujjakkal a térdünk alá, úgy, hogy a mutatóujjunk a térdkalács alatt legyen: a keresett pont a mutatóujjtól a kisujjunkig terjedő távolságra van a térdünktől. Ha kimértük ez a távolságot, akkor csúsztassuk valamelyik ujjunkat a sípcsonttól kifelé egy-két centire és az ott tapintható bemélyedés a zusanli pont! Influenzaszezonban hasznos lehet.

bottom of page